Az egyik legelviselhetetlenebb érzés a hiány érzete. A legborzasztóbb pedig az, hogy szinte megszámlálhatatlan dolog kiválthatja. Persze mind közül a big-big szar, amikor valaki elvesztése okozza, vagy valami olyan történés amin nem tudunk változtatni. Ha meghal valaki akit szerettünk, ha messze van a szerelmünk, a családunk, a barátaink... És mindez magával vonzza a vágyakozást is, ami ha túlságosan bele éljük magunkat átcsaphat mérhetetlen szívcsavarba, gyomorgörcsbe, hisztibe tehát, a legjobb, ha soha az életebe nem szeretünk meg senkit és semmit annyira, hogy hiányozzon. :DDe mivel ez lehetetlen, halálra vagyunk ítélve e téren. :D Szar az élet. No de, nézzük meg a másik oldalát is. Aki nem érez ilyesmit, annak valószínűleg soha nem lehet boldog élete hiszen akkor nincs körülötte olyan személy, vagy akármilyen élőlény aki fontos lenne neki. Aki ugyan úgy hiányolja a mindennapokban, ha nincs vele. Aki megsiratja elvesztését. Aki rámosolyog és erőt ad neki. Aki egy apró érintésből tudatja vele, hogy Ő a világon a legfontosabb számára. Tehát melyik a jobb? Hát nem megéri szenvedni egy kicsit? Dehogynem. Így ha jobban magunkba nézünk a hiány érzet mégis csak valamilyen szinten jó dolog. Mert van kiért, kikért éreznünk...