Úgy, de úgy ki tudnék szaladni a világból. Amikor azt érzed, hogy csak rohannál. Tök mindegy hová, tök mindegy merre csak futnál olyan sebesen ahogy még soha nem tetted. Véletlenül se érhessen utól senki. El mindentől és mindenkitől. Miért kell az embernek a stressz? Lehet, hogy mi vonzzuk be és mi kreáljuk magunknak a rossz érzést? Erről is csak az agyunk tehet? Amikor minden bánt és a legapróbb negatívumtól amit lehet, hogy normál esetben észre sem veszel egy olyan nagy bánat kerekedik amitől nem tudsz szabadulni? Ez is mind a saját hibáinkból adódik? És tudja-e valaki azt, hogy ezen hogyan lehet változtatni? Én mindig pozitív személyiség voltam. Most pedig olyan vagyok mint egy megkeseredett kis hülye fruska. Éreztétek már? Amikor mindentől sírni kell. És minden nap van valami ilyen történés. Nem is egy. Amikor a gombóc örökké a torkodban van. Amikor elkezdenek potyogni a könnyeid és képtelen vagy abba hagyni. Nem akarsz kimenni az utcára mert bárhol elkap a rosszul lét. Szédülsz, remegsz, elhomályosodik a látásod és még basztatnak is minden nap holott azt várnád, hogy legalább ebbe a nehéz időszakba amíg ennyire szarul vagy kicsit melletted álljanak és legyenek toleránsabbak. Élhetetlen helyzet. Jelenleg azt kell mondjam élhetetlen helyzet. És mi a megoldás? Ez itt a nagy kérdés.