Attól tartok, hogy rémálmai egyike kezd kialakulni jelen élethelyzetemben. Elgondolkodtam. Ezen rágom magam napok, sőt lassan hetek óta. Tényleg lehetséges? Hogy olyan szörnyűség váljon valósággá amit elképzelni sem tudunk szinte? Olyan ami egy filmben megtörténhet és amire azt mondjuk az életben, hogy áááá ilyen velem soha nem lehet? Vagy mégis? Hiszen a film forgatókönyv írója is szedte valahonnan, tehát simán lehetséges, hogy akár az ő kijárt ösvényein hempereg valahol egy katasztrófa, így miért ne történhetne meg a mi utunkon is? Jesszus ha pedig valóban így van akkor mi a jó istent kell tenni? Egyszerűen nem értem. A gyomrom apró meggymaggá töpörödött. Rosszul vagyok. Remegek. Nem tudom mihez kezdjek. Azt hiszem beszélnem kell erről a dologról. Még ha világvégébe torkollik is. Mi mindent kell megtennünk saját nyugalmunk érdekében. Nehéz eldönteni mikor kell befogni a pofánkat és mikor nem. Ám eddig még soha az életben nem csaltak a megérzéseim és az észrevételeim bizonyosságot nyertek. Most is ebben kell hinnem, és egy-két személy meg is erősített feltevéseim hitelességében. Nem gondoltam volna, hogy ide jutok. Mérhetetlenül szomorú vagyok. És ilyenkor jön az, amit már megfogadtam ezerszer és eddig sikerült is betartanom. Soha, de soha nem hagyom SENKINEK még egyszer, hogy az én pozitív személyiségemet visszafogja. Így hát azt kell mondjam megint csak, hogy FUCK könnyek és idegbaj. Utálom ezt.